Gyulai Pál utcai Református Gyülekezet

Budapest, VIII. ker. Gyulai Pál u. 9. Telefon: (06-1) 268-96-12

Vissza a többi prédikációhoz

Nem én, hanem a bűn!?

Az előadás elhangzott 1999. február 28-án, vasárnap, a Gyulai Pál u. 9. imateremben

Róm 7, 14 - végig
Róm 7, 20

Kedves testvérek!

Azt hoztam magammal, amivel foglalkoztam az elmúlt héten. Általában nyitott vagyok mindenféle jó hatás befogadására, jöjjön az a jó hatás, akár a rádióból, akár a TV-ből, újságból, könyvekből, baráti beszélgetésből. Ilyen élményem volt tegnap reggel. Átnéztem a műsort, hogy mit muzsikálnak a Bartók rádióban. Szeretem hallgatni a muzsikát. Nagy meglepetésemre láttam, hogy 9 óra hét perckor kezdődik egy adás: Auréliusz levele Augusztinusznak. Szent Ágostonnak szokták mondani a katolikusok, a világkeresztyénség egyik legnagyobb alakja. Egy nő levelet ír Augusztinusznak. Ez nagyon érdekelt; az Úristen vezetett, hogy 9 óra tíz perckor bekapcsoltam a rádiót. Egy csodálatos adás következett, igazából egy irodalmi alkotás. Egy norvég író írt, ha jól vettem ki, talán egy egész könyvet, ezzel, hogy levelezés. Egyoldalú levelezése egy nőnek Augusztinusszal. Írja a magyarázó szöveg, hogy pillanatok alatt világhíres lett ez a könyv, magyarra is lefordították, pillanatok alatt a Bartók rádióba is bekerült. Itt valami nagyon új dologról van szó, s valóban átéltem, hogy erről van szó. Augusztinusz és egy levelezés.

Augusztinuszról annyit, hogy 354-430-ig élt. Karthágó város püspöke volt. Emlékezetes a hirtelen megtérése elég zajos fiatalkori élet után. A keresztyénség egyik legnagyobb tanítóját tisztelik benne. Karthágó püspöke volt, de járt Rómában, Milánóban; Felkészült a görög filozófia felől is, az egyházi atyák irodalmi hagyatékából is rendkívüli módon felkészült. Valóban egyedülálló szellem volt Augusztinusz. Előtte már sok mindent olvastam tőle, és azért feszült érdeklődéssel vártam, hogy mit kapok ebben az adásban. Nagyon sokat kaptam.

Egy kis történettel lépjünk be Augusztinusz világába; régi történet, 10-20 évvel ezelőtt prédikáltam már, de örök fiatal történet. Megérdemli, hogy még egyszer elővegyük, és elgondolkozzunk róla. Ez a történet Augusztinuszról szól, a megtérése utáni Augusztinuszról, akinek előtte volt egy szeretője, ágyasa, egy nő, akivel együtt élt, de nem házasodtak össze. Főként az anyja, Mónika játszotta a nagy szerepet. Nem házasodtak össze, de gyerek született ebből a kapcsolatból, bizonyos Adeotátusz, magyarra fordítva Istentől adott. A történet akkorról szól, amikor Ágoston megtért. A történet szerint az utcán összetalálkozott a nő és Ágoston, és elment Ágoston mellette anélkül, hogy ránézett volna és köszönt volna. Akivel éveken át szoros közösségben, testi-lelki szerelemben élt, elment mellette. A nő megdöbbent, utána futott, megrázta: Ágoston! Én vagyok! Ágoston azt válaszolta: Igen, te még te vagy, de én már nem én vagyok. Ennyi a történet.

A keresztyénségben valami ilyesmi történik, hogy ők még azok, akik voltak, de én már nem én vagyok. Fordulat történt Ágostonnál. Itt mindjárt meg lehetne állni mindenkinek önmagánál; Testvérem, el tudod-e mondani önmagadról, hogy én már nem én vagyok? A keresztyénségben ez szükségszerű, hogy valami változás történjék; azelőtt és onnan kezdve. Én már nem én vagyok. Azt is meg kell vallani, hogy 30-40 évvel ezelőtt, amikor megismerkedtem ezzel a történettel, először nagyon lelkesedtem érte. Igen, ez az, így kell csinálni. Minden valamire való hívő ember így csinál; ha megtér, akkor az előző bűnös életét radikálisan fel kell számolni. Belécsimpaszkodik a régi élet, lerázza a régi életet. Nincs tovább. Te még te vagy, csak járd tovább a te utadat, de én már nem én vagyok. 30-40 évvel ezelőtt azt mondtam, hogy így kell élni, így kell evangelizálni, erre kell felszólítani az embereket. Közben sok minden történt, és ma már nem tudom olyan lelkesedéssel nézni ezt a történetet, mert némi embertelenséget érzek benne. Jó, rendben van, hogy megtértél, más vagy; de ez a másság ez embertelenséget jelent szükségszerűen? Tegnap még boldogan ölelkeztünk, és most már nem is köszönök neked. Ezen a ponton megkérdőjeleződtek a dolgok, hogy ez az Ágoston jól csinálta-e a megtérést, amikor ez lett belőle, hogy én már nem én vagyok, nem is köszönök neked. Ez külön elmélkedés tárgya lehetne, de ez vezet be a mostani témánkba.

Azt mondja Pál: Nem én csinálom a rosszat, amit nem akarok, hanem a bennem rejlő, rejtőző bűn. Ezt gondoljuk át, hogy: jól van ez így megfogalmazva? Biztosan Pálnál is jól történt a dolog, de ez a fogalmazás szerencsés-e? A megtérés után valami rosszat csinálok, azt már nem én csinálom, hanem a bennem lakozó bűn. Sajnos, a megtérésemmel nem tudtam a bűnt kivetni; az idegen anyag, idegen valóság bennem, de az már nem én vagyok. Ez a téma: Én már nem az vagyok. Először vegyük fel magunkra ezt a felülről jövő kérdést, hogy: El tudod-e mondani a barátodnak, akárkinek, hogy én már nem én vagyok? Nem az vagyok, aki 5-10 évvel ezelőtt voltam; fordulat történt az életemben. A keresztyénség nem milliméterről milliméterre való csendes belenevelkedés a hitbe, hanem amellett, hogy ilyesmi is van, amellett valahol van egy pont, ahol kiéleződött a dolog, és döntés született; ahogy Pálnál, Augusztinusznál vagy Luther Mártonnál. A nagyokon és a kicsinyeken is ez a csendes alakulás egyszer csak egy krízisponthoz jutott, döntés érlelődött, és döntés született: Te te vagy továbbra is, de én már nem én vagyok, nem az az én vagyok, aki voltam. Átfordult a dolog, és most már más vagyok.

A továbbiakban ezt kell tisztázni, hogy jó-e ez a fogalmazás, hogy nem én, hanem a bennem lakó bűn. Pál eltávolítja a dolgot; más vagyok már, de ha valami még maradt bennem, akkor az a bennem lakozó bűn, amivel nem vállal azonosságot. Ez a lényeg itt. Az nem én vagyok, bennem van, de nem én vagyok. Talán lehet a rák betegségről példát venni. Van bennem rákbetegség, de az nem én vagyok. Különbséget teszek a rákbetegség között, ami hatalmas, engem oda vezet, ahova én nem akarok menni, de az nem én vagyok. Pál így gondolkodik az emberről, önmagáról. Én tulajdonképpen ismerem a jót, gyakorolom is a jót, de nem megy. A lényem szerint én rendes, okos ember vagyok, tiszta a látásom, az akaratom gyengécske, de az akaratomból is jó felé megy a dolog, és lám, mégsem lesz belőle kivitelezés, mégsem lesz belőle cselekedet. De azért nem én vagyok teljesen, hanem elterpeszkedett bennem a nem-én, ez a gonosz nem-én, a bűn. Pál apostol gondolata ez; és úgy tűnik, Augusztinusz ezt tette magáévá. Ezért mondhatta ennek a nőnek, hogy: Te még te vagy, de én már nem én vagyok. Ennek a nőnek a leveleiből lehet olvasni ebben a könyvben, ami már meg is jelent, ha igaz. Ennek a nőnek-, akit ott elmellőzött Augusztinusz onnan kezdve, hogy megtért, - a levelét olvasták fel a Bartók rádióban. Mondhatom nektek, megrendítő felolvasás volt, megrendítő tartalma van a levélnek.

A nő levelében először is az van, hogy bizony Augusztinusz ugyanaz vagy most is, mint voltál megtérésed előtt. Ez fájdalmas mondat. Ugyanazok az indulatok, vágyak élnek benned, csak most már nem vallod meg, nem csinálod, de nem változtál semmit, ugyanaz vagy. Önző voltál, és önzésedben akárkit odaáldoztál. Most az Isten prófétája lettél, most engem szívesen odaáldozol a te Istenednek. Ugyanaz vagy, s ezt részletezi a levélben. A másik az, hogy ezt a te ugyanazon mivoltodat nem tudod nyugodtan élni, hanem kínzod magad közben, mert tudod te is, hogy nem változtál annyira, mint amennyire hirdeted, hogy megtértem, és most már más vagyok. Ugyanaz vagy, de közben bűntudatod van önmagaddal szemben. Kínozod magad. Szellemes az írás, mert idéz a Konfesszioneszből, vagyis Ágoston világhírű művéből, A vallomásokból. Ezt mindenki olvashatja, és olvasgassák, testvéreim! Csodálatos írás, a világirodalom egyik fénylő gyöngyszeme Augusztinusz vallomása. Nyilván ez a norvég szerző is olvasta, és a nő is olvasta, aki írta a levelet. A vallomásokból olvassa ki, hogy mennyit kínlódik Augusztinusz a megtérése után azért, hogy most már kísértések formájában ugyanazok a a parázna indulatok, tisztátalan mondatok hogyan ostromolják őt továbbra is, miután megtért. A nő azt mondja: Augusztinusz, te ugyanaz vagy, mint voltál, ráadásul kínozod magad, hogy nem vagy ugyanaz. Idáig hagyján. De itt a harmadik, hogy az embereket is megkínzod, mint például engem. Megkínozol - mondja a nő, - azzal, hogy más vagy, és mások a viszonyulásaid. Bántod az embereket. Abból, hogy megtértél, nem lett java az embereknek, csak bántódása. Sérted az embereket, mint engem, de másokat is, nyilván.

Kegyetlen, de - bocsánat, hogy így mondom, - gyönyörűséges, ahogy a nő megfogalmazza: Augusztinusz, ne nagyon dicsekedjél a megtéréseddel; Ugyanaz vagy, mint eddig voltál. El lehet-e ezt intézni azzal, amit Pál apostol vall a Római levélben? Ha van bennem bűn, mert nyilván van, akkor nem én vagyok; sajnálatos módon bennem ragadt a bűn. Kettőzi a dolgot az apostol. Megváltoztam, mindenestől az Isten akaratát akarom, de van bennem bűn, és ha ilyesmit csinálok, mint ezzel a nővel, hogy csak úgy elmegyek mellette köszönés nélkül, az bizony már nem én vagyok, hanem a bennem levő bűn még tisztátalan dolgokra hajt engem, az Isten megtért gyermekét.

Testvérek! Itt van a téma kibontva: A megtérés. Az igaz megtérés is lehet álmegtérés. Ilyen tanulságot lehet levonni. Van igaz megtérés, szív szerint, akarat szerint valóságos megtérés; és mégis lehet álmegtérés, mert a felszínen kicsit megrázkódtak a dolgok, átigazodtak új mágnesvonalak szerint; valóságos megtérés pszichésen, emberi megfigyelés, jóakaratú odafigyelés szerint, de álmegoldás, mert: Te maradtál az, kicsit gőgösen, kicsit alázatosan, magadat és másokat kínozva, de igazában a régi Ágoston vagy. Ez a nő tudja leginkább, akivel nagyon közeli kapcsolatban volt éveken át Ágoston. Ilyet is ír: Amíg szerettük egymást, addig az anyád állt közénk. Az anyád nem látott bennem méltó nőt tehozzád. Mónika és én. Meghalt az anyád, most az Istent tetted közénk, hogy ne szeressük egymást. De ez nem valóságos dolog, - mondja a nő. Ez a megtérés valóságos érzelmileg, és annak minősíthető, mert gyümölcsei vannak, és mégis nem az igazi, amit a Szentírás igazi megtérésen ért. Mi a különbség az akármilyen eredményes, és mégis álmegtérés között és az igazi megtérés között? Nemrégiben részletesen elmondtam egy prédikációban, de most mégis megint elmondom a lényeget.

Az emberiféle megtérésre az jellemző, hogy vízszintes irányú mozgás, irányváltás, fordulat, ténylegesen megtérés; Jártam erre, aztán megfordulok, és járok arra. Irányváltás. A valóságos, biblikus megtérés: felülről jön valami erő, és az engem átváltoztat. Ezt a szót használtam, és most is szívesen használom: megvilágosodás. A valóságos, de mégis elégtelen megtérést jellemzi az, hogy erkölcsi szinten történik a dolog. Változás van emberi síkon, ugyanazon a síkon egy más irány kezdődik. A valóságos megtérés az, hogy új erő szállja meg az embert, és újfajta cselekedetekre viszi. Elképzelhető, hogy ez az emberi vízszintes irány olyan radikális, hogy onnan kezdve a cigarettát, poharat leteszem, a tisztátalan beszédet abbahagyom, és mégis nem valóságos. Elképzelhető, hogy a Szentlélektől munkált megtérés az valóban fentről való erő volt, és mégis utána kiesik a kezemből, visszaveszem a cigarettát, iszom, és lassan, botladozva megyek. Nekem sok megfigyelésből adódnak ezek a számra. Találkoztam emberekkel, akik első döbbenetben hallatlan nagy teljesítményt produkáltak az irányváltásban. Találkoztam emberekkel, akik Szentlélek erővel tértek meg, és lassan botladoztak előre. Nem lehet olcsón, felületesen, és nem is szabad megítélni, hogy ez ilyen vagy olyan megtérés.

Itt jött egy gondolat, ami rendkívül szellemes, és ide kívánkozik. Megítélésem szerint sok okos teológus volt ebben az évszázadban, akikkel megismerkedtem általában, de volt egy, aki a szellemességben túlszárnyalt minden okos teológust. Ez a szellemes ember Karácsony Sándor volt. Karácsony Sándornak van egy nagyon szellemes mondása a megtérésről, és erről a kétféleségről, amit most én egy kicsit túléleztem, de ami nagyon valóságos. Karácsony Sándor beszélt a megtérésről, és azt mondta: Tudjátok, ez olyan, mint amikor az emberben 360 fokos fordulat történik. A tanítványok tisztelettel hallgatták, hogy biztosan mellébeszélt. Biztosan nem értette, mi a 360 és a 180 fok. Csak mondta, hogy az igazi megtérés az 360 fokos fordulat. A végén - nem volt könnyű megbírálni; magam is tapasztaltam, mit kaptam, ha próbáltam megbírálni, - mégis szóltak, hogy: Sándor bácsi, talán 180 fokosra tetszik gondolni; hogy eddig erre megyek, most meg éppen ellenkezőleg. Nem, 360. Hogy érti? Úgy értem, hogy az Isten megpörgetett engem, és csinálom ugyanazt tovább, amit csináltam. Ha parasztember voltam, megpörget, s aztán jobb paraszt leszek; Ha pap voltam, megpörget, jobb pap leszek; Ha tanár voltam, jól megpörget az Isten és továbbra is tanár leszek, csinálom tovább. Ez a 360 fokos megtérés. Ezzel szemben a 180 fokos megtérés, ahogy történt az egyik szerencsétlen fiatal barátommal; kitűnően végezte az orvosi egyetemet, már-már diplomát kapott, s akkor egy evangelista rászólt: Te nem orvosnak való vagy, evangelistának való vagy, hagyd az egyetemet! A szerencsétlen abbahagyta az egyetemet, és elment misszionáriusnak. Isten megáldja itt is, ebben a dologban is, de ez 180 fokos dolog volt. Ne orvosként szolgáld az Istent, hanem hagyd az egészet, és menj el prédikátornak! Megint itt úgy vagyok, hogy mind a kettő lehetséges. Régebben mindenben türelmetlenebb voltam. Ne kössük le magunkat az egyik mellett. Szenzációs Karácsony Sándornak ez a 360 fokos gondolata. Valóban így van. Így mondotta és így mondották a barátai, hogy a pietista megtérés a 180 fokos: eddig énekeltem, daloltam, szerelmeskedtem, mostantól kezdve zsoltárt éneklek, imádkozom, és nincs szex tovább. A református - így mondta Karácsony Sándor, ő nagyon tartotta magát jó kálvinistának, - megtérés a 360 fokos: eddig haszontalan ilyen-olyan ember voltam, maradok továbbra is a helyemen, és másként csinálom ugyanezt. Példának emlegette Pál apostolt. Egyik hátborzongató tanítása Pálnak, hogy ha rabszolgaként tértél meg, akkor legyél jobb rabszolga ezután, és úgy szolgáld Istent. Felszabadulhatnál? Ne siess. Jó neked a rabszolgaság, és azt krisztusi módon csináld. Ezt nem lehet felülmúlni. Ez a csúcs. Mutatja, miről van szó. Karácsony Sándor ezt nagyon jól értette, és ezért nagyon igazat prédikált. Van 360 fokos megtérés.

Testvérek, itt vagyunk a témánál. Nem én cselekszem, hanem a bennem lakozó bűn. El kell mondani - nagy évszázadok ugrásait egybeölelve,-: Pál apostolnál kezdetleges volt az emberismeret természetesen; akkor így gondolkoztak, hogy: Én igazában jó ember vagyok, de a bűn bennem tanyázik, és tehetetlen vagyok. Ezt mondta Pál. Nagyot ugrunk, és a reformáció korában azt mondták: Szó sincs róla, hogy jó ember volnék, nem vagyok jó. Az ismeretem, az akaratom, semmi nem jó, bűnös vagyok, senki vagyok. Ha az Isten könyörül rajtam, akkor kezdek valaki lenni. Ezt prédikálják tulajdonképpen a protestáns evangelisták. Semmi jó nincsen bennem, csakis rossz. A kegyelem majd ad nekem egy kis jóságot. Ebből a protestáns gondolatból is kijövőben vagyunk, ma itt tartunk; lehet, hogy 100-200 év múlva megint tovább mennek, hogy van bennem eredendő bűn, és van bennem eredendő jóság is. Ez a személyes vallomásom is, és úgy gondolom, hogy ez a protestantizmus antropológiára is építkező teológiai gondolata. Igen, van bennem eredendő rossz és eredendő jó is. A kicsi gyerekeinken lehet ezt látni. Csodálatos gyerektörténeteket hallok a saját unokáim, dédunokáim részéről. A kicsiben hogyan jelentkezik az eredendő jóság: csodálatosan tudják szeretni egymást a kistestvérek. Az eredendő bűn is jelentkezik: csodálatosan tudnak irigykedni egymásra. Azt hiszem ez a tisztulóban lévő evangéliumi felismerés, hogy van bennem bűn, de az én vagyok, ez Freud óta a lélektan felismerése. Azok az alantas dolgok, állati vagy még rosszabb, démoni késztetések, ösztönök bennem, azok is én vagyok, az énnek egyik láthatatlan része. Az állati én, a tudattalan én, és a tudat fényében sütkérező én is én vagyok. Én vagyok a bűnös, és én vagyok a szent egyben.

Visszatérve Augusztinusz esetére, és kicsit összegezve a gondolatokat: A megtérés egyfelől akkor hiteles, ha isteni erő munkálja, nem emberi erőlködés, evangelista szuggesztív hatás vagy hasonló. A megtérés akkor igazi megtérés, ha felülről jövő erő pörgette meg az embert, és ennek az egyik bizonysága, hogy ilyenfajta megtérésről van szó, hogy utána nem embertelenedik el az ember, hanem még emberségesebb lesz; különben gyanús, hogy tényleg Isten forgatott meg. Ha a kegyesség felhatalmazásával még embertelenebb leszek, mint aki voltam, és még csak rá sem köszönök arra, aki tegnap még a szerelmem volt, akkor egy kicsit elgondolkozik az ember: Milyen is volt az a megtérés?

Vigyük magunkkal ezeket a gondolatokat! Az apostol a maga legjobb ismerete szerint fogalmazta meg a valóságot, az akkori ismeretek legjobbja volt, hogy bennem jó dolgok vannak, akarom, ismerem a jót, de egy másik idegen elem is van bennem, és amiatt nem megy a dolog. Azóta kiderült, hogy van bennem egy másik, de az is én vagyok. Jobb ezt egybeölelni, hogy ez is én vagyok, meg az állati és az embertelen is én vagyok. Jobb egybeölelni, hogy együttesen kapjunk rá Istentől gyógyító szeretetet. Jó ezeket világosan látni, és azt mondani: Nyomorult ember vagyok; ki szabadít meg engem ebből a halálraítélt testből? A felelet egy boldog vallomás: Hála Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus megszabadít minket! Amen!