Gyulai Pál utcai Református Gyülekezet

Budapest, VIII. ker. Gyulai Pál u. 9. Telefon: (06-1) 268-96-12

Vissza a többi prédikációhoz

Az emberi családból az istenibe

Az előadás elhangzott 1999. február 7-én - vasárnap, a Gyulai Pál u. 9. imateremben

Mk 3, 20 - 21, 31 - 35

Kedves testvéreim!

Ebben az Igében valami fontos üzenet van. Most az a dolgunk, hogy megértsük azt. Az üzenet a protestáns teológia egyik központi fogalma. Kérügma, görögül az üzenet több, mint az igazság. Más az, hogy olvasom a Bibliát, és szeretem, szívesen tanulok. Ez nem üzenet. Az üzenet azt jelenti, hogy akképpen cselekedjél. Jézushoz ment például a gazdag ifjú, s kérdezte: Hogyan lehet örök életre jutni? Jézus megmondta, és hozzáfűzte: Elmenvén cselekedjél, tedd azt, amit megértettél. Most is ez fog megszólalni, s annak kicsengése az, hogy elmenvén cselekedjetek, testvéreim!

Az üzenet megértéséhez először magát a történetet kell megérteni. Ez rövid kis történet, ami azonban messzire világít. Jézus és a családjáról van szó. Szomorú dolgok vannak ebben a történetben. Nem értette a családja Jézust; féltette, nyilván szerette, s egy kicsit a saját érdekeit is nézte. József, az apa ekkor már nem élt. Úgy olvassuk, hogy az édesanyja és a testvérei együtt haza akarták vinni. A görög szövegben benne van az is, hogy akár erőszakkal is ki akarták ragadni Jézust, hogy vigyék haza. A mózesi törvények szerint éljen Jézus, ezt akarták. A mózesi törvények szerint, ha meghal az apa, az elsőszülött fiúnak kell átvenni a dolgok intézését, a mesterséget, a földművességet; az uralkodást, ha király. Jézust ki akarták ragadnia tömegből, hogy menjen haza, és a mózesi törvények szerint tartsa el a családot, legyen családfő. Ebben volt szeretet, aggódás, mert már rossz hírek keringtek Jézusról. A farizeusok szembefordultak Jézussal, a főpapok felől is rossz hírek jöttek. A féltő szeretet és a családi önzés szerint úgy gondolták, hogy nekünk van jogunk Jézushoz, tőlünk való; jöjjön haza, és tegye a dolgát otthon az ácsműhelyben, a családban a testvérek között és Mária mellett. Itt ütközött Jézus gondolata a család gondolatával. Kiéleződött úgy, hogy a végén Jézus azt mondja: Ezek a testvéreim, akik itt körülöttem vannak. A történet ez, és ebből kell valami üzenetet megérteni.

A földi, test szerinti család és az Isten családja, a familia dei viszonya egymáshoz - a probléma. Aki járatos egy kicsit a vallás dolgaiban, az tudja, hogy itt a protestánsok másként gondolkoznak, mint katolikus testvéreink. Vannak köztünk katolikus testvérek, engedjék meg, hogy teljes testvéri szeretettel elmondjuk azt, hogy mi hol tartunk ebben a problémás ügyben. Annyit el kell mondani - szomorúan-, hogy ez az ügy inkább távolítja egymástól a protestáns és a katolikus egyházat. Ma már nem úgy van, mint a reformáció századában, hogy a mise, az ostya, a transzszubsztanciáció a vitatéma; ez elcsöndesedett; inkább Mária körül éleződtek ki a dolgok. Ezt teljes testvéri szeretettel kell fogadni, hogy tudomásul vesszük odaát a dogma fejlődését, mi pedig a Biblia dolgaihoz ragaszkodunk; amit itt olvasunk, az éppen a közepébe vezet a problémának.

Az egészet be kell helyezni egy nagyobb összefüggésbe. Mostanában többször emlegetem ezt, hogy a rész és az egész. Ebben az esetben a rész a család, Jézus és Mária, az egész, amibe betagolódik ez a rész, az az inkarnáció. Közénk jött az Isten, ezen belül egy részletprobléma, hogy Jézus és a családja milyen kapcsolatban volt egymással. Mi az egész felől nézzük a részt. Közénk jött az Isten. Itt is eltérnek egymástól a szemléletmódok. Lehet úgy szemlélni, hogy nagyon valóságosan, isteni minőségében, istenlétének a gazdagságában jött közénk az Isten; annyira Istenként jött közénk Jézusban, hogy már az anyja is félisten volt. Régi görög atyák így mondották: theotokosz - istenszülő. Olyannyira Isten volt Jézus, hogy már az anyja is félisten volt. Ez az egyik megközelítés. Mi pedig azt mondjuk, hogy a testet öltés valóságos. Ez azt jelenti, hogy valóságos ember lépett ki egy valóságos családból. Amit most olvastam, az erre utal. Jézus egy valóságos ember volt, és amikor Ő kilépett hazulról, akkor egy valóságos családból, nem félisten családból lépett ki. Ez az Ige egyszerű tanítása, itt kell megragadni a problémát. Az, hogy idejött közénk, egy félisten hozta, nevelte, ez másik probléma. De ha arról van szó, hogy egy valóságos családban született egy valóságos gyermek, és egyszer csak kilépett abból a családból, ez egészen más probléma. Nekünk ez a problémánk, mert mi a Bibliát úgy olvassuk, ahogy írva van. Az üzenetet keressük ebben a történésben, hogy egy valóságos családból egyszer csak Isten nevében kilépett valaki, otthagyta az özvegy anyját, a fiatalabb testvéreket, és elindulta saját útján. Ez nagyon vitatható helyzet. Nagyon sok igazság szól az anyja és a testvérei mellett, amiért otthagyta őket. Volt joga? Itt kell az üzenetet keresni.

Most így közelítek az üzenet megértéséhez: Megrendítő, milyen sok oldalról akarták eltántorítani Jézust a küldetésének a véghezvitelétől; döbbenet, hány oldalról támadták Jézust, hogy ne csinálja azt, amire küldetett. Emlékezzünk rá, kezdődött - így mondja a Biblia-, hogy a Sátán személyesen jelentkezett, és próbálta eltántorítani Jézust. Nem tudjuk részleteiben, hogyan volt; valami olyasmi volt, hogy a saját lelkében jelentek meg kérdőjelek: valóban nincs más út, mint a halálba menni ezen az úton? Sátán személyesen támadta meg; amikor ez nem ment, akkor eszközöket használt, hogy eltántorítsa Jézust az útjáról. Az eszközök között volt maga Péter apostol is. Emlékezünk, amikor a nagy vallomást elmondja Péter apostol: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia! akkor jön mindjárt hozzá, de ne lépj a szenvedések útjára! Mentsen Isten attól, hogy meg kelljen halni a Te küldetésedben! Távozz tőlem Sátán! - mondta Jézus. A saját lélek el akarta tántorítani, a legkedvesebb tanítvány el akarta tántorítani, az írástudók, akik teológiai cselvetésekkel próbálták kizökkenteni, a farizeusok, papok fenyegették, Pilátus is alkalmat adott, hogy elárulja a küldetését. Döbbenetes, hány kísértés vette körül Jézust, hogy hagyja abba azt az utat, mást csináljon. Ide betagolódik ez is, amiről most van szó, a legfájdalmasabb támadás Őt a családja felől érte. Erről olvasunk, hogy ahol támaszt és megértést kellett volna kapnia, onnan jön az, hogy elvesztette az eszét, erőszakkal ki kell vonni ebből a sokaságból, hazavinni, és visszasegíteni a csendes, egyszerű élethez. A nagy összefüggéshez hozzátartozik, hogy minden megpróbálta Jézust eltántorítani, és ebben benne van a családja is; a családja is szerette volna visszakényszeríteni a „normális” életbe.

Testvéreim, ez döbbenetes feszültség; különösen, hogy Jézus kiélezi szavaival ezt a feszültséget. Ha merjük nevén nevezni a dolgot, akkor Jézus ilyen fantasztikus, kegyetlen dolgot mond: Az anyám nem az anyám. Ki az én anyám? Nem ez. Az én testvéreim nem az én testvéreim. Viszont egy másik helyzetben, az Isten felől nézve azt mondja: Itt van az én anyám, itt van egy öreg zsidó asszony, ez az én anyám. Alig merem elmondani, ahogy végiggondoltam ezt a helyzetet. Ott voltak asszonyok, öregek, fiatalok, kicsit élezzük ki, hogy egy öreg zsidó asszony odament egy prédikáció után könnyekkel a szemében, Jézus hirdette a bűnbocsánatot, az Isten országát, isteni ígéretet; s ha odament egy kedves zsidó öregasszony, s megsimogatta-: Igen, fiam-, akkor Jézus azt mondta, hogy álljon meg a menet, én az Isten vagyok, te meg egy zsidó asszony. Tiszteljed, kedves anyám, néném! Vajon Jézus akkor egy piramisról lefele mondja, hogy ez sok, vagy egy láncszemnek veszi ezt a zsidó asszonyt? Testvérek, itt tétetik próbára a hitünk: Mit hiszünk Jézusról?-, amikor ilyet mond, hogy az anyám el akar erőszakkal vinni, az anyám nem az anyám. Borzasztó dolog. Ha nem volna a Bibliában ez, akkor engem le kellene taszítani: Ne tessék ilyet mondani! Elmúlt a szülők tisztelete; most még a templomban is ilyesmit hallunk?

Testvérek, itt próbára tétetik, hogy bibliások vagyunk-e. Ez nehéz; gyöngéden, szeretettel kell ezt az ügyet tárgyalni. Higgyék el, a Bibliáról van szó, nem arról, hogy protestáns vagy katolikus, itt tényleg a Bibliáról van szó. A Bibliában szó van arról, hogy az Isten közénk jött, és - ahogy az előbb hallottuk a keresztelői beszédben, - Jézus mond valami mást. Útravalónak adta a prédikátorunk a családnak: Ha elindultok a keresztyénség felfedezésére, akkor egyebek között erre számítsatok, hogy valami mást mond. Így van, teljes szívemmel mondom: úgy van. Jézus valami mást mond. Itt van egyik esete ennek, hogy Jézus valami mást mond; Az anyám nem az én anyám; A nem-anyám anyámmá lesz ebben az új helyzetben, amikor az Isten új családja. Hosszú lenne részletezni, mi volt a folytatás, mert a folytatás jól végződött; így mondom összegezve a történteket: A test szerinti család ki akarta ragadni Jézust innen, és hazavinni a szűkebb otthonába; A befejezés az, hogy Jézus nem hazament és visszaigazodott, hanem a családját segítette oda, hogy menjen a gyülekezetbe, és legyen ott egy család. Olvassuk a cselekedetek könyvében, hogy Mária is, Jakab, Jézus testvére is ott volt. Ez volt a boldog végkifejlet. Nem a test szerinti gondolat érvényesült, hogy kiragadni az isteni miliőből Jézust, visszavinni a családi miliőbe - ez volt az emberi gondolat-, hanem az Isten gondolata valósult meg: a leragadt testi családot beemelte az Isten családjába.

Itt van az üzenet, testvéreim! Ez az igehirdetés középpontja: Szabad kiemelkedni a családból, és új utakat járni, de csak azzal a feltétellel, hogy a családot is be akarom segíteni abba az új világba, amibe beléptem; Szabad kinőni a test szerinti kötelékekből, szabad egyedi utakra lépni, azzal a feltétellel, hogy szeretetben a többiekre gondolok, és igyekszem magammal vinni. Így az Úr Jézus Krisztusban üdvözülsz mint te, mint házad népe. Ez nem automatikusan történik, hanem úgy, ha én az isteni szeretet világába, az agapé világába átnőttem, annál inkább megnő a felelősségem, szeretetem a test szerinti atyámfiaiért, anyámért, testvéreimért. Az agapé elkötelezésében nő a szeretetem, és igyekszem behozni őket az Isten világába. Ez az üzenet egyik lényeges fogalmazása, hogy szabad kinőni a testi kötelékekből; elszakítani nem lehet a kötelékeket, kinőni lehet. Isteni erőkkel segítsem őket, hogy ők is az utamra lépjenek, és velem együtt dicsőítsék Istent.

Van egy hasonlatom, ami jó meg nem is, mint minden hasonlat, mond valamit, és elfedez valamit. Mi a különbség a test szerinti család és az Isten szerinti család között? Van különbség, nyilván. Sokan a bőrükön kínlódva érzik ezt a különbséget, hogy a családba be vannak szerkesztve, és az Isten beszerkeszti őket lassan egy újfajta családba. A két valóság között feszültség van. Az a kérdés, hogy lehet szemléltetni ezt a különbséget: a test szerinti család és Isten családja. Kérem, ne haragudjatok a képért; vitatható, így mondom: a test szerinti család olyan mint a szabóknál a fércelés; az Isten családja az, amikor összevarrják a részeket. Tudom közelről mondani; a keresztapám ezelőtt vagy nyolcvan évvel szabó volt, katonatiszti szabó, csodálatos sujtásokat készített. Kicsi gyerekként ott voltam mellette, s úgy segítettem, hogy egyszerre betűztem vagy húsz fércelő hosszú cérnát, amivel gyorsan összeöltik ideiglenesen a darabokat. Közben olvastam, azt is tudom mit olvastam körülbelül hetven évvel ezelőtt. A fércelés összeköti az anyagot, de ez nem a végleges, aztán ha eligazodnak a helyükre a dolgok, akkor jön az összevarrás. A test és a vér; apa, anya, gyerekek, ez valóságos, és mégis Istenben időleges dolog, ez előkészítés a véglegesre. A végleges az, amikor hitben, nem úgy, mint vér szerinti tagok, hanem mint Isten családjának a tagjai véglegesen varródnak, összekötődnek. Vitatható a hasonlat, de vannak benne biztosan igazságelemek. Remélem érzékelitek, hogy időleges dolog, akármennyire nagy ügy, mert nagy ügy a család, de Jézusra nézve, nem a dogmatika szemszögéből nézve, Isten felől nézve ez egy előkészület, ideig való dolog, aminek meg kell szentelődni. A saját családomra gondolok, átéltem ezt. Anyám, egy édes testvérem meghalt már; átéltem, hogy mennyire időleges a test és a vér köteléke. Áldom Isten azért, hogy aztán jött az összevarrás, összevarródás a hitben, Isten szeretetében. Az az üzenet, hogy szentek a földi kapcsolatok, de amikor az örökkévalóság felől nézzük, akkor azt mondjuk, hogy ez még nem a legvégső. Előzetes, aminek meg kell szentelődni hit által. Akkor a végérvényességet megkapja a dolog.

Az üzenet az, hogy növekedjünk a hitben, vállaljunk kockázatos, fájdalmas döntést, de úgy, hogy ez a fájdalom állandó indítás arra, hogy behozzuk, ami távolság lett közöttünk, hogy megint a test szerintinél még valóságosabb közösségében legyünk. A dolog pozitívuma az, hogy itt van például e falak között Isten családja. Növekedjünk Isten családjává. Van tanulnivaló, van lemaradás, vannak panaszok, hogy tíz éve idejárok, senki nem szólít meg engem. Fájdalmas igaz panaszok. Ez az együttes még nem igazán az, hogy anyám nem az anyám, testvérem nem a testvérem, hanem aki itt van az az. Ezt lehet, és efelé kell menni. Talán gyermeteg dolog, amit most mondok, de arra gondoltam, hogy egy kicsi lépés lenne az, hogy most befejezzük, valaki jobbra-balra nézve kezet fogna: Áldás, békesség! Egy kis lépés egymás felé. Ismerik a jobbra-balra ülőket? Miért nem? Itt van a lehetőség. Egy kézfogas egy kicsi valami lenne. Minket nem a test köt össze, hanem Jézus Krisztus szeretete. Tegyük meg! Amikor elmegyünk, fogjunk egymással kezet, és legközelebb is legyen bátorságunk. Azt, hogy kinövök a családból, és megyek a semmibe, azt ne csináljuk; azt se csináljuk, hogy olyan kedves itt, hogy már nem is érdekel a felségem, férjem, gyermekem. Nehéz megtalálni az isteni egyensúlyt. Az isteni egyensúly az, hogy a fércelés után a varrás, és hozzuk magunkkal azokat, akik kimaradtak, lemaradtak. Áldja meg Isten ezeket az üzeneteket! Így cselekedjetek, testvéreim: Felnőni elkötelezéssel! Amen!