Gyulai Pál utcai Református Gyülekezet

Budapest, VIII. ker. Gyulai Pál u. 9. Telefon: (06-1) 268-96-12

Archívum

Események, melyekre szívesen emlékezünk

Teológiai fórum - Bodó Ádám előadása

2018. november 4., vasárnap du. 5 órakor,
a földszinti teremben

Teológiai fórumunkon Bodó Ádám földrajz-történelem szakos egyetemi hallgató tart előadást: A Kárpát medence vallásai címmel.

A belépés ingyenes.

Minden érdeklődőt várunk szeretettel!

Egy hajóban... - Baráth András zongoraestje

Baráth András zongoraestje

A gondolat tovasuhanása - Fantáziák

2018. október 20-án, szombaton, 19 órakor, a Nádor teremben

A koncert meghívója

Wittenberg

"LUTHER ÚTJÁN a Reformáció 501. évében" Előadás

2018. október 7., VASÁRNAP délután 5 órától,
a földszinti teremben

Karsay Eszter és Komlósi Ernő beszámolót tart sok szép képet is vetítve hozzá, Wittenberg, Eisleben, Erfurt városáról.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Filmklub

Filmklub A Hely /The Place/

2018. szeptember 28., péntek este 6 órától

Olasz film, 113 perc, 2017

Egy rejtélyes férfi ül A hely nevű kávézóban. Különféle emberek jönnek, és ülnek le hozzá, hogy elmondják, mi a legnagyobb vágyuk.
(Somhegyi Béla)

A belépés ingyenes, perselyadományokat elfogadunk.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Filmklub

Filmklub Ádám almái

2018. május 25., péntek este 6 órától

dán-német film (2005), Rendező: Anders Thomas Jensen

Megváltoztathat-e egy pap valakit, aki magát gonosznak tartja?
(Somhegyi Béla)

A belépés ingyenes, perselyadományokat elfogadunk.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Eszeveszett esküvő

Filmklub Eszeveszett esküvő

2018. április 27., péntek este 6 órától

francia vígjáték (2017)

Végre egy esküvős film, amely nem kérkedik nagyságával, csak szerényen végigköveti egy esküvő előkészítését és lebonyolítását, nem kímélve nevetőizmainkat! A végén az összes nevetséges baklövés szelíd örömben és szeretetben oldódik föl. (Somhegyi Béla)

A belépés ingyenes, perselyadományokat elfogadunk.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Újlakiné Rózsi előadása a hajléktalanságról

Teológiai fórum - Újlakiné Rózsi előadása a hajléktalanságról

2018. április 15-én, vasárnap d. u. 5 órakor

Újlaki Józsefné Rózsi szociális munkás, lelkigondozó tart előadást a hajléktalanság mai helyzetéről és a hajléktalan ellátásról.

A belépés ingyenes, perselyadományokat elfogadunk.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Földszinti termünkben!

Németh Zsuzsa előadása J. S. Bach János passiójáról

Előadás - Németh Zsuzsa: Bach - János passió

2018. március 4-én, vasárnap d. u. 5 órakor

Németh Zsuzsa orgonaművész, kántorunk tart előadást J. S. Bach János passióról.


A belépés ingyenes, perselyadományokat elfogadunk.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Egy hajóban... - Baráth András zongoraestje

Baráth András zongoraestje

Egy hajóban... Improvizációk

2018. február 24., Nádor terem

A koncert meghívója


Berlin felett az ég

Filmklub Berlin felett az ég

2018. február 23., péntek este 6 órától

német-francia film, rendezte: Wim Wenders

Ajánlónak idézzük a rendezőt:
"Történetem hősei angyalok. Egy szép napon egyikük szerelmes lesz. De ahhoz, hogy kapcsolatba kerülhessen választottjával, a szép légtornászlánnyal, halandóvá kell válnia. Nehéz elhatározás előtt áll..."
A film hiteles történelmi háttér előtt, sok humorral és költészettel sorakoztatja föl az eseményeket.
A film utáni beszélgetésen az angyalokról általában is sok szó esik majd. (Somhegyi Béla)

A belépés ingyenes, perselyadományokat elfogadunk.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!

Teológiai fórum a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Teológiai fórum - Hamar István ny. lelkész előadása

2018. február 4-én, vasárnap d. u. 5 órakor

Hamar István ny. református lelkész tart előadást „Amit Európa a Bibliának köszönhet” címmel.

A belépés ingyenes, perselyadományokat elfogadunk.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Földszinti termünkben!

Filmklub a Gyulaiban

Filmklub Lépcsőházi történetek

2018. január 26., péntek este 6 órától

francia-angol film (2015)

Három különös, meghökkentő történet, tele humorral és szeretettel. (Somhegyi Béla)

Szilveszteri filmklub Istenem, mit vétettünk?

2017. december 31., este 8 órától

Egy tüneményes francia vígjáték lesz a szilveszteri filmklub műsorán, teljesen félrevezető magyarításban a mozikban Bazi nagy francia lagzik címen ment.
Mellette két filmes meglepetéssel is szolgálunk! (Somhegyi Béla)

Baráth András zongoraestje

Con anima - Baráth András zongoraestje

Válogatás női zeneszerzők műveiből

2017. december 1., Nádor terem

A koncert műsora

Reformáció 500 - előadássorozat a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Teológiai fórum - Dr. Kálmán Szabolcs ny. lelkész előadása

2017. november 5-én, vasárnap d. u. 5 órakor

Dr. Kálmán Szabolcs ny. lelkész „Paradigmaváltás a REFORMÁCIÓ 500. évfordulóján” címmel tart előadást, amit megbeszélés követ.

Vén rókák

Filmklub Vén rókák

2017. november 24.

amerikai vígjáték 2017.

Három öreglegény szokatlan módon vesz elégtételt az őket ért sérelemért.Nagyszerű színészek: Morgan Freeman, Michael Cane, Alan Arkin, Christopher Lloyd eljátszanak nekünk egy mélyen elgondolkodtató komédiát. (Somhegyi Béla)

Mindenkit szeretettel várunk!

Reformáció 500 - előadássorozat a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Reformáció a gyülekezeti éneklésben

2017. október 29.

Műsoros délután

Közreműködik:
gyülekezeti Énekkarunk Németh Zsuzsa orgonaművész, karnagy Baráth András zongoraművész Komlósi Ernő (gitár)

Reformáció 500 - előadássorozat a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Reformáció a zsoltárok hangján - Ökumenikus istentiszteletek

2017. október 28-31.

Ünnepi sorozat a reformáció kezdetének 500 éves jubileumán
a 6. és 7. kerületben szolgáló protestáns gyülekezetek szervezésében.

Részletes program

Ütközéspont

Filmklub Ütközéspont (Changing Lanes)

2017. október 27-én, pénteken este 1/2 7-től

magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 95 perc, (2002)

A pénteken vetítésre kerülő 2002-ben készült izgalmas filmdráma kapcsán három, mindannyiunkat mélyen érintő fogalomról tudunk majd beszélgetni, a sors, a véletlen és a szerencse kérdéseiről. (Somhegyi Béla)

Mindenkit szeretettel várunk!

Szeretetvendégség
és Konfirmandus Találkozó

2017. október 14.

FELHÍVÁS AZ ELMÚLT 30 ÉVBEN KONFIRMÁLTAKNAK (1987-2007)

Rövid műsoros szeretetvendégséget és konfirmandus találkozót tartunk azután fogadás, eszegetés lesz a földszinti termekben.

Reméljük, hogy lesz alkalmunk beszámolni, beszélgetni, hogy ki hogyan él, mit csinál, mit tanul vagy dolgozik, és milyen tervei vannak. Mi is elmondjuk, hogy mi történt velünk a gyülekezetben.
Családtagjaitokat is hozzátok: jegyes, társ, házastárs, gyermek, testvér, szülő, nagyszülő és minden rokon jöjjön, szívesen látjuk.

Filmklub Kosok

2017. szeptember 29.

izlandi filmdráma, 93 perc, 2015.

Egzotikus vidéken, Izlandon játszódó történet, mely számunkra is komoly mondanivalót hordoz. (Somhegyi Béla)

Mindenkit szeretettel várunk!

Filmklub a   Gyulaiban

Filmklub A számolás joga

2017. június 2. péntek este 6 órától

Az amerikai film témája: Részt vehetnek-e színesbőrű nők a világtörténelem egyik legnagyobb tudományos kísérletében? (Somhegyi Béla)

Mindenkit szeretettel várunk!

Kirándulás Sárospatakra

2017. május 20-21., szombat-vasárnap

Gönc – Vizsoly - Sárospatak

Baráth András zongorakoncertje

Baráth András zongoraestje

2017. május 7.

Helyszín: Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet


2017. május 20., este 7 óra

Helyszín: Nádor terem, Ajtósi Dürer sor 39.

A koncert műsora

Filmklub a Gyulaiban

Filmklub Hely a tetőn

2017. április 28.

angol film (1959) Simone Signoret és Laurence Harvey főszereplésével

Egy törekvő fiatalember érkezik a kisvárosba, hogy karriert csináljon. A történetből készült film már Farkas Józsefet is elgondolkoztatta, két cikket is írt róla a Reformátusok Lapjában. Az ő írásából is idézünk majd a beszélgetésben. (Somhegyi Béla)

Mindenkit szeretettel várunk!

Csokoládé

Filmklub Csokoládé

2017. március 31.

magyarul beszélő, angol-amerikai film, 121 perc, 2000.

Milyen kevés kell ahhoz, hogy örömmel éljük az életünket. Erre kínál édes, csokoládéízű receptet a film. (Somhegyi Béla)

Mindenkit szeretettel várunk!

Reformáció 500 - előadássorozat a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Teológiai előadás-sorozat a Reformáció 500. évében

2017. április 2., vasárnap d. u. 5 órától

Kiss László pécsváradi lelkész tart előadást Református Egyház a két világháború között címmel.

Minden érdeklődőt várunk! (A belépés ingyenes.)

Reformáció 500 - előadássorozat a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Teológiai előadás-sorozat a Reformáció 500. évében

2017. március 5., vasárnap d. u. 5 órától

Csepregi András evangélikus lelkész teológus tart előadást Az érett Bibó István útkeresése és Ravasz László teológiája címmel.

Minden érdeklődőt várunk! (A belépés ingyenes.)

Családi délután a Gyulaiban

Családi délután a Gyulaiban

2017. március 4., szombat d. u. 4 órától

Gyermekeket várunk játékos énekes, kézműves foglalkozásra 4 éves kortól 11 éves korig, és szüleiket ismerkedésre és beszélgetésre a keresztyén nevelés kérdéseiről. Együttlétünket este 6 órakor zárjuk teázással és sütizéssel.

Szeretettel várjuk a gyermekes családokat, testvéreket, nagyszülőket is!

Filmklub a Gyulaiban

Filmklub - meglepetésekkel

2017. február 24., pénteken este 6 órakor

Rövidfilmeket vetítünk a következő filmklubon, amelyekről kiderül majd, hogyha egy film jó, mindegy, milyen hosszú.
Két animációs és két élőszereplős film tölti ki a szokásos időtartamot. Címük legyen meglepetés. (Somhegyi Béla)

Reformáció 500 - előadássorozat a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Teológiai előadás-sorozat a Reformáció 500. évében

2017. február 5., vasárnap d. u. 5 órától

Ferenczi Zoltán református lelkész (Hetényegyháza) előadása
„A posztmodern kor kihívásai és az arra adott válaszok”
címmel.

Újrakezdem háromról - Filmklub a Gyulaiban

Filmklub Újrakezdem háromról

2016. február 3.

olasz vígjáték, rendező és főszereplő: Massimo Troisi

Egy délolasz, nápolyi fiatalember elindul újrakezdeni az életét Firenzébe. (Somhegyi Béla)

Ökumenikus Imahét 2017

Ökumenikus Imahét 2017.

…Krisztus szeretete szorongat minket…” (2Kor 5,14-20)

2017. január 16-22.

A gyakornok

Szilveszteri filmklub A gyakornok (2015)

2016. december 31.

A szilveszteri filmklub két műsorszámmal készült: egy filmkomédiával, amelynek címe: A gyakornok, főszereplője Robert de Niro, és egy meglepetéssel is... (Somhegyi Béla)

Vörös kocsma

Filmklub Vörös kocsma (francia film)

2016. november 25.

Helyszín: A Gyulaiban, a földszinti teremben

Farkas József moziba hív minket, a zseniális, egykor példátlanul népszerű francia komikus, Fernandel filmjéhez. Egyik prédikációjában elemzi ezt a megrázó művet, amely számos komikus helyzetben mutatja be, milyen az ember. Várunk mindenkit a Vörös kocsma című francia filmhez.
(Somhegyi Béla)

A gyanú árnyékában

Filmklub A gyanú árnyékában (1943)
Rendezte: Alfred Hitchcock

2016. október 28-án.

Helyszín: A Gyulaiban, a földszinti teremben

A krimi, a bűnügyi film lenézett, de igen népszerű műfaja a televíziós és mozifilm-kínálatnak. Közülük magasan kiemelkednek Alfred Hitchcock filmjei.

Mi most életművének egyik legsikerültebb darabját, A gyanú árnyékában címűt mutatjuk be, amely nemcsak izgalmas, kristálytiszta logikával megírt történet, hanem érzékeny, hiteles, néha kifejezetten humoros lélekrajz is.
(Somhegyi Béla)

Mindenkit szeretettel várunk! A belépés díjtalan.

Bartók álma - Baráth András zongoraestje

Baráth András zongoraestje

Bartók álma

2016. október 22, Nádor terem


A koncert műsora

Losonci református templom

Kirándulás a szlovákiai Losoncra

2016. október 1., szombat

1 napos látogatást tettünk a szlovákiai LOSONC városába.

Program: Az út kb. 2 órás, a program városnézés, ebéd és találkozás a református templomban a lelkipásztorral, a gyülekezet tagjaival.

Filmklub
Ha Isten úgy akarja (2015)

2016. szeptember 30., pénteken este 6 órakor

Helyszín: földszinti terem

Komlósi Ernő nyári munkájának köszönhetően rendkívül sima falra lehet hatalmas képet vetíteni az új projektorral: Igazi moziban érezheti magát az ember!

A vetítésre kerülő, Ha Isten úgy akarja című olasz film a szatíra, a komédia eszközeivel mond el egy szívünkhöz szóló, komoly történetet.
(Somhegyi Béla)

Gyülekezeti hétvége Mátraházán

Gyülekezeti hétvége Mátraházán

2016. június 24-26.

Program: előadás megbeszéléssel, áhítat, éneklés, filmklub, kirándulás, pihenés
Fő téma: A BOLDOGÍTÓ NEM-ek, Az igazi férfi, az igazi nő, a jó kapcsolat.

SDG

SDG Tanévzáró a Gyulaiban

2016. június 19., vasárnap 10:30

Helyszín: Gyulai Pál utcai Református Gyülekezet,
emeleti Imaterem

Sok szeretettel hívunk minden SDG-s tagot, pártfogót, szeniort, önkéntest és támogatót, hogy közösen vegyünk részt a június 19-ére tervezett SDG Tanévzárón! Igét hirdet Katona Viktor, az SDG elnöke, az istentisztelet után egy kis szeretetvendégségre hívjuk – az SDG Irodának is otthont adó – gyülekezet tagjait, sőt közös játékra, találkozásra és beszélgetésre is sor kerül majd.

Szeretnénk megköszönni mindenkinek a tanévben nyújtott szolgálatát!

kakaobab

„Gyulais” Öko-Kör a méltányos kereskedelemről

2016. június 16., csütörtök este18 óra

Vendégünk: Újszászi Györgyi, a Védegylet főtitkára

Martin Luther King mondta: “ Mielőtt befejezed a reggelidet, már a világ több mint felétől függesz”. Hiszen kávénk, teánk, a narancsléhez a narancs, a banán – mind-mind távoli országokból származik. Miközben számunkra természetes, hogy ezeket az élelmiszereket fogyasztjuk, nem gondolunk bele, hogy ezeket többnyire olyan emberek termelték meg, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy reggelizzenek. A méltányos kereskedelem ezen próbál segíteni: a minősített termékek előállítói biztos megélhetést nyújtó bért kapnak.

A fair trade május 14-i világnapja apropóján Újszászi Györgyi, a Védegylet főtitkára tárja fel számunkra a méltányos kereskedelem lényegét, képekkel és egy néhány perces kisfilmmel illusztrálva előadását.

Wesselényi Miklós gyermek- és ifjúkora- Kárpáti Attila István történész előadása

Teológiai Fórum
Kárpáti Attila István történész előadása
Emberarcú történelem – Wesselényi Miklós gyermek- és ifjúkora

2016. június 5., vasárnap este 6 órakor

"A 19. század közepétől kezdve Wesselényi emlékezete szorosan összekapcsolódott a róla szóló anekdotákkal. Érdemes azonban a múlt ködébe burkolt történetek mögött megkeresnünk a valós eseményeket, s ami még fontosabb: az embert..."
Részletek

XIII. Református Zenei Fesztivál

XIII. Református Zenei Fesztivál

2016. május 27-28-29.

IX. kerület,
Bakáts tér - Ráday utca - Kálvin tér körzetében

Program helyszínek szerint   A fesztivál részeltes programja

Spanyol zene zongorára - Baráth András zongoraestje

Baráth András zongoraestje

2016. május 22.


Spanyol zene újra, új improvizációkkal, egymásba fonódó egyházénekeinkkel...


A koncert műsora

Meghívó a Pax et Bonum énekkar hangversenyére

A Pax et Bonum énekkar hangversenye

2016. május 12.

Meghívó

Filmklub a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Filmklub Monte Wildhorn csodálatos nyara

2016. április 29., este 6 órakor

színes, feliratos, amerikai film, 2012.
A főszerepben: Morgan Freeman

Szivet melengető film egy lecsúszott íróról, akit az őt körülvevő gyerekek és felnőttek szeretete megment a kétségbeeséstől, és új reményt ad neki az élethez.
(Somhegyi Béla)

Zenés irodalmi délután a Gyulai Pál Utcai Református Gyülekezetben

Zenés irodalmi délután

"Ég és föld most mind örvendezzen!"

2016. április 17.

Műsor - az elhangzott versekkel

Michelangelo: Dávid

Teológiai Fórum - Zöldy Pál előadása

2016. április 3.

Zöldy Pál szociológus, a Férfisátor vezetője tart előadást a "Férfi lélek fejlődése" címmel.

Filmklub a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Filmklub Megint a régi nóta!

2016. április 1.

színes, magyarul beszélő, francia-svájci-angol vígjáték, 120 perc, (1997) Rendező: Alain Resnais

Egy világhírű rendező, aki eddig komoly témájú filmeket csinált, hirtelen egy tüneményes vígjátékkal rukkol elő, amelyben a szereplők a legváratlanabb helyzetekben dalra fakadnak.
(Somhegyi Béla)

Filmklub a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Filmklub Brooklyn (2015)

2016. március 4.

színes, feliratos, ír-angol-kanadai film, 111 perc,

Ebben a filmben a történet főhősének nagyszerűen alakul a sorsa, mégsem érezzük azt, hogy az alkotók szépítenék a valóságot: egyszerűen egy boldogságot sugárzó filmet akartak csinálni.
(Somhegyi Béla)

Baráth András zongoraestje

Baráth András zongoraestje
"Scarlatti és a spanyol zene"

2016. február 26., Nádor terem


A koncert műsora

Szent Sebestyén vértanú

Teológiai Fórum - Dr. Pesthy Monika előadása

2016. február 7.

Ezalkalommal Dr. Pesthy Monika vallástörténész tartott előadást
"A vértanúság fogalmának története"
címmel.

Mr. Holmes

Filmklub Mr. Holmes

2016. január 29., péntek du. 6 órakor

színes, szinkronizált, angol-amerikai film,
103 perc ( 2015)

Megható történet, amelyben kiderül, hogy egy kisfiú méltó szellemi örököse lesz egy öregembernek. (Somhegyi Béla)

Iszlám művészet

Gyülekezeti Fórum - Simon Róbert előadása

2015. december 6.

Dr. Simon Róbert iszlám tudós, ny. egyetemi tanár
előadását hallhattuk „Az iszlám fundamentalizmusok Európai perspektívái” címmel.

Bolondok hajója (amerikai film, 1965)

Filmklub Bolondok hajója (amerikai film, 1965)

2015. november 27.

Írta: Katherine Anne Porter, rendezte: Stanley Kramer.
A főszerepekben: Simone Signoret, Oscar Werner, Vivien Leigh, Heinz Rühmann.

A film egy hajón játszódik, 1933-ban, Hitler hatalomra jutásának évében. Az óceánjáró Mexikóból Németországba tart, fedélzetén szegények és gazdagok, jók és rosszak, igazak és gazemberek.
A film két Oscar díjat is kapott, a rendező számos világsikerű filmjét ismerhetjük. (Somhegyi Béla)

Karsay Eszter előadássorozata
- az elfáradásról, csüggedésről, kiégésről és kezeléséről

2015. november 16-19.,

A következő előadásokat hallhattuk a négy este során:
1. Elegem van! - fáradtság, kiégés és kezelése
2. Pertuban a halállal… - inkább haljak meg?...
3. Én sem vagyok jobb? - önismeret
4. Mit csinálsz itt? - újratervezés.

Bible

Gyülekezeti Fórum

2015. november 8., vasárnap d.u. 5-től

Dr. Marjovszki Tibor református lelkész, teológiai tanár tart előadást:
Farkas József teológiája a most megjelent könyve: „Nem messze vagy Isten országától – igehirdetések Márk evangéliumáról" alapján.

Federico Fellini: Cabiria éjszakái

Filmklub Federico Fellini: Cabiria éjszakái

2015. október 30.

magyarul beszélő, Oscar-díjas,
olasz-francia filmdráma, 110 perc, (1957)

Sok mindenért érdemes megnézni ezt a filmet, de leginkább Giulietta Masináért, aki egyszerre vicces és drámai, boldog és kétségbeesett, hős és áldozat. Alakja bizonyítja: a tisztaságot és ártatlanságot mindenhol keresnünk kell. (Somhegyi Béla)

Ginger és Fred

Filmklub Ginger és Fred

2015. szeptember 25.

színes, magyarul beszélő,
olasz-francia-NSZK film, 125 perc, (1986)
Rendezte: Federico Fellini

A nagy filmmágus, Federico Fellini késői filmjében Giulietta Masinát és Marcello Mastroiannit látjuk, egy mulatságos és érzelmes történet keretében. (Somhegyi Béla)

Mátraháza, Református üdülő

Gyülekezeti hétvége
Mátraháza, Református üdülő

2015. június 19-21.

Idén újra feljöttünk a hegyek közé, hiszen itt, e fákkal körülölelt nyugalomban több időnk jut egymásra és önmagunkra...

Filmklub Miss Daisy sofőrje

Miss Daisy sofőrje

2015. június 20., szombat, Mátraháza

amerikai filmdráma, 99 perc, 1989, rendező: Bruce Beresford

Rendhagyó szombat esti filmklubunkban a Miss Daisy sofőrje című film kapcsán godolkodtunk együtt az emberi kapcsolatokról, elfogadásról, barátságról.

Gyülekezeti Fórum a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Gyülekezeti Fórum

2015. június 7.

Fidrich Róbert a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője tartott előadást A jövő kiárusítása? A transzatlanti szabad-kereskedelmi egyezmények kockázatai címmel. Közben "A nagy üzlet - TTIP" című húszperces filmet is láthattuk.

Baráth András zongoraestje

"Tükör által..." - Baráth András zongoraestje

Couperin, Rameau, Debussy, Ravel művei

2015. június 6, Nádor terem

A koncert műsora

Filmklub - Folytatásos forgatás (Soapdish)

Filmklub Folytatásos forgatás (Soapdish)

2015. május 22.

színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték,
97 perc, (1991)
A főszerepben: Sally Field, Kevin Kline, Whoopi Goldberg, Robert Downey Jr

Önmagukról csináltak filmet a filmesek. Akár dokumentumfilmnek is felfoghatnánk az egészet, olyan hiteles. De szerencsére játékfilm, szatíra és vígjáték. A történet egy szappanopera készítése körül bonyolódik... A szereplők egytől-egyig mára már fényes karriert befutott színészek. (Somhegyi Béla)

Filmklub Nebraska

2015. április 24.

magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 110 perc, (2013)

Egy makacs öregember elindul otthonról gyalog a messzi Nebraskába, hogy fölvegye reménybeli pénznyereményét.
Groteszkbe hajló története minden nézőnek lelki támasz a hétköznapok nehézségeinek leküzdéséhez. (Somhegyi Béla)

Filmklub

Filmklub Schmidt története (About Schmidt)

2015. március 27.

színes, magyarul beszélő, amerikai film, 125 perc, (2002)
A főszerepben: Jack Nicholson.

Egy átlagos ember átlagos élete, amiben egy kicsi változás, egy ismeretlen érzés hirtelen átértékel mindent. Egy világsztár, Jack Nicholson jutalomjátéka.
(Somhegyi Béla)

Gyülekezeti Fórum

2015. március 1.

Ez alkalommal Regéczy Nagy László katonatiszt, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke tartott előadást. Témája: "Ne azoktól féljetek, akik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik..." (Máté 10, 28)

Meglepetés lesz a film

Filmklub Meglepetés-film

2015. február 27.

Meglepetés-film, de ígérhetem, hogy nagyokat nevetünk, amikor kell, drukkolunk, hogy forduljon jobbra a főhős sorsa.
Persze sok megbeszélnivalóval is szolgál a sokrétű történet.
(Somhegyi Béla)

Teológiai Fórum a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Teológiai Fórum - Oktatás vagy nevelés?

2015. február 1.

Dr. Szabó László Tamás egyetemi tanár, gyülekezetünk presbiterének előadását hallgathattuk meg "Oktatás vagy nevelés?" címmel.

Filmklub a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Filmklub  Rain Man

2015. január 30.

Színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 1988, rendező: Barry Levinson - 128 perc; a főszerepben: Dustin Hoffman és Tom Cruise

Nézzük meg együtt újra a négyszeres Oscar-díjas filmet, és beszéljük meg utána, kiben milyen érzelmeket kavart a mű! Főszereplőjét, Dustin Hoffman-t már több nagyszerű alkotásban is láthattuk a Filmklubban.
(Somhegyi Béla)

Ökumenikus Imahét 2014

Ökumenikus Imahét

Jézus így szólt hozzá: "Adj innom!" (János 4, 7)

2014. január 19-25.

Tizenkét dühös ember

Filmklub Tizenkét dühös ember (1957) amerikai film, 92 perc.

2014. november 28. (Rendező : Sidney Lumet)

Bűnös vagy ártatlan? Erről kell döntenie az esküdtszéknek. Döntésükön múlik egy tizenéves fiú élete. Torokszorítóan hiteles és lebilincselően izgalmas film, amely minden nézőt állásfoglalásra késztet.
A mű három Oscar-díjat kapott. A legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriákban. A sztorit 1997-ben újra megfllmesítették.
(Somhegyi Béla)

Baráth András zongoraestje: Carl Philipp Emanuel Bach és Frederic Chopin művei

Baráth András zongoraestje

"Váratlan összefüggések"
C.Ph.E. Bach és F. Chopin művei
Szabad improvizáció

2014. november 22., szombat
Nádor Terem

Műsor

Farkas József Emlékkonferencia 2014

Farkas József Emlékkonferencia

2014. október 18., szombat

Ebben az évben ünnepeljük Farkas József, gyülekezet alapító lelkipásztorunk születésének 100. évfordulóját. Az egésznapos konferencián emlékezők sora szólalt fel - részben lelkészek, részben nem lelkész régi barátok a gyülekezetből.

A konferencia programja

Filmklub - Mátraházán! * Amadeus

2014. június 28., szombat este; Helyszín: Mátraháza Református Üdülő

Milos Forman, 1985, amerikai film, 158 perc
A mű 1985-ben nyolc Oscar-djíat kapott.

Kiszakadva a hétköznapokból, Mátraházán jutott időnk erre a nagyszerű filmre, amely a zseniális Wolfgang Amadeus Mozart és a kisszerű Antonio Salieri konfliktusának kapcsán rendkívüli hitelességgel mutatja be a korabeli, 18. század végi, bécsi, udvari világot.
(Somhegyi Béla)

Komolyzenei Klub - Vivaldi: Négy Évszak

június 15., vasárnap 17 órakor

A természetbe kihelyezett különleges koncertfelvételen a zene csodálatos futamaiban, Julia Fischer szóló hegedűjátékában és a természet képeiben, hangjaiban gyönyörködhetünk. Rövid bevezetőt mond Orosz Miklós.

Teológiai Fórum

2014. június 1., vasárnap délután 5 órakor

Ezen a délutánon Karsay Eszter lelkész Szépen megöregedni című előadását hallgathattuk meg.

Filmklub Macskajáték (magyar film, 1974)

2014. május 30., péntek este 6 órakor

Író: Örkény István, rendező: Makk Károly. A főszerepben: Dajka Margit, Bulla Emma, Törőcsik Mari, Balázs Samu.

Költőien groteszk film a szerelemről, az emlékezésről, az öregedésről. Történet két nővérről, akiket a vasfüggöny sem tud elválasztani egymástól. Filmtörténeti remekmű, csupa nagyszerű művész közreműködésével. (Somhegyi Béla)

Teológiai Fórum

Teológiai Fórum

2014. május 4.

Dr. Marjovszky Tibor ószövetségi teológiai tanár előadását hallgathattuk meg az Ószövetség és az Újszövetség istenképéről.

Filmklub - Előttem az élet (Emile Ajar: La vie devant soi)

2014. április 25., péntek

színes, magyarul beszélő, francia filmdráma, 105 perc, 1977,
Simone Signoret (magyar hangja: Tolnay Klári) főszereplésével.

A hetvenes évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja volt a regény, amelyben Momo, a Párizsban született, hányatott sorsú arab kisfiú meséli el az életét.
A film főszereplőjét, Rosa mamát, Simone Signoret alakítja felejthetetlenül.
Különleges ajándék, hogy magyarul Tolnay Klári hangján szólal meg. (Somhegyi Béla)

Baráth András zongoraestje

"A lélek szabadsága"
Beethoven és Brahms kései művei

2014. április 23., szerda 19:30
Nádor Terem, Budapest, 1146 Ajtósi Dürer sor 39.

Műsor

Előadás Isztambulról

2014. április 13., vasárnap

Somhegyiné Farkas Judit képes úti beszámolója, melynek címe: "Isztambul szubjektív szemmel".

Filmklub

Filmklub - Felettünk a Föld (Another Earth)

2014. március 28.

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 92 perc, 2011
Rendező: Mike Cahill, forgatókönyvíró: Mike Cahill, Brit Marling

Ebben a filmben minden szokatlan. Ezt díjazta 2012-ben az amerikai független filmes Sundanche Filmfesztivál zsűrije a fesztivál nagydíjával. Újabb, sci-fi köntösbe öltöztetett történetet látunk, ahol a fikciós keret csak arra való, hogy átélhetőbbé tegye a katharzist nyújtó lélektani drámát. (Somhegyi Béla)

Filmklub - „Gyönyörű zöld”

2014. március 7.

francia film, rendező: Coline Serreau. (1996) 99 perc

Egy bátor és őszinte francia hölgynek, a film rendezőjének és egyúttal főszereplőjének sikerül bizonyítania filmjével, hogy élhetnénk sokkal boldogabban is. Szatíra, költészet, filozófia is belefér ebbe a mindamellett rendkívül szórakoztató filmbe. (Somhegyi Béla)

Ökumenikus istentisztelet a Nők Világimanapján

Ökumenikus istentisztelet a Nők Világimanapján

2014. március 7.

Helyszín: Metodista imaház, Felsőerdősor u. 5.

Diakóniai vasárnapi Istentisztelet

2014. március 2., vasárnap

A diakóniai vasárnap keretében Szabó S. Péter, a Rákospalota újvárosi egyházközség lelkésze végezte az igehirdetést közöttünk.
Minden évben ezen a vasárnapon az összegyűlt perselypénzt adományként elküldjük egyházunk Szeretetszolgálatának.

Teológiai Fórum - Előadás az iraki és az egyiptomi keresztyének életéről a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezetben

Teológiai Fórum
Előadás az iraki és az egyiptomi keresztyének életéről

2014. március 2., vasárnap

Dr. Polls Mouner, a Bet-Nahrain újság, EU és Magyarország képviselője Ninivéből és Egressy Rita, magyar kapcsolattartó lesznek vendégeink.
Az iraki és az egyiptomi keresztyének életéről tartanak vetítéssel egybekötött előadást.
Iraki rk. vendégünk jól beszél magyarul, múlt vasárnapi szeretetvendégségünkön már találkozhattunk vele.

Szontagh Márton(cselló) és Baráth András(zongora) koncertje

"Debussy és Sosztakovics"

Szontagh Márton (cselló) és Baráth András (zongora) koncertje

2014. február 26., szerda este fél 8-kor

Helyszín:
Nádor terem, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.

Műsor

66 éves a Gyulai Pál utcai Református Gyülekezet

66 éves a Gyulai!

2014. február 23.

Szeretetvendégséggel köszöntöttük gyülekezetünk 66. születésnapját.
Farkas Józsefné, Éva néni Arany János Epilogus című versével idézte fel gyülekezetünk alapítójának, Farkas Józsefnek emlékét, igehirdetéseit, melyekbe gyakran szőtte bele legkedvesebb verseit.
Énekekkel, versekkel, zongora-, és fuvolamuzsikával ünnepeltük meg, hogy immár 66 esztendeje létezik a békességnek ez a kis szigete itt, a nagyváros közepén.

Dr. Victor András

Teológiai Fórum - Victor András előadása

2014. február 2.

Dr. Victor András biológia-kémia szakos tanár, a neveléstudomány doktora, számos tankönyv és nevelésről szóló tanulmány szerzője, a környezeti nevelés elkötelezett szakembere "Tudás és felelősség a Föld védelemben" címmel tartott előadást.

Filmklub - Étel, ital, férfi, nő (Yin shi nan nu)

2014. január 31.

színes, feliratos, tajvani-amerikai vígjáték, 124 perc, 1994
Rendező: Ang Lee

Tajvanon játszódik a Pi élete című film rendezőjének korai filmje, amely több díjat kapott világszerte. Látszólag a messzi Ázsiában történnek a dolgok, ami a környezetet, a ruhákat és egyéb külsőségeket illeti, valójában itt, közöttünk, ami az emberi kapcsolatokat, egy család sorsának alakulását illeti. A rendező a hiteles valóságot mágikus szeretettel meséli el. (Somhegyi Béla)

Ökumenikus Imahét 2014

Ökumenikus Imahét

"Hát részekre szakítható-e Krisztus?"

2014. január 20-26.

Bible

Amerikai vendégek a bibliaiskolában

2014. január 14., kedd

Amerikai vendégek érkeztek hozzánk Atlantából, a Teológiai Szemináriumból:
6 teológus, professzoruk vezetésével. Ebből az alkalomból a kétnyelvű angol-magyar bibliaórán tolmácsolással beszélgettünk...

Filmklub - Igazából szerelem (Love Actually)

2013. december 31., este 8 órakor

színes, magyarul beszélő, angol romantikus vígjáték,
129 perc, 2003

A jól ismert, sok kis történetből álló megható karácsonyi filmről nagyon jót fogunk tudni beszélgetni szilveszter este! Somhegyi Béla

Babette lakomája

Filmklub - Babette lakomája

2013. november 29., péntek

színes, magyarul beszélő, dán filmdráma, 102 perc, 1987

Hogyan változtat meg gyökeresen egyetlen ember egy beszűkült gondolatvilágú közösséget szelídséggel, áldozathozatallal, élet-szeretettel?
Az Oscar-díjas dán film osztatlan sikert aratott világszerte, még a jelenlegi pápa, Ferenc is kedvenc filmjei közé sorolta. (Somhegyi Béla)

A víz ezer arca

"A víz ezer arca" - Előadás vetítéssel

2013. november 14.

A Gyülekezeti Öko-kör (teremtésvédelmi csoport) vetítéssel egybekötött előadást tartott a Bibliaóra keretében: * Az éltető víz - mitől éltet? * Hányféle szerepet játszik mindennapjainkban? * A víz a hagyományokban. * Hogyan óvhatjuk vizeinket - háztartási praktikák.

Martin Luther

Reformációi programsorozat János evangéliuma 4. fejezete alapján

2013. október 26-31.

"Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne." (Jn 4,14)

A Teremtés Ünnepe 2013

A Teremtés Ünnepe

2013. október 6., vasárnap délután 5 órakor

Dr. Kodácsy Tamás református egyetemi lelkész tartott előadást az Ökoteológiáról, amit az ökogyülekezeti címek és díj kiosztása követett.

Egy kis szeretetvendégség tette teljessé az ünnepi alkalmat - szendvicsekkel, házi készítésű süteményekkel, és teával.

Federico Fellini: Júlia és a szellemek

Filmklub Federico Fellini: Júlia és a szellemek

2013. szeptember 27., péntek 18 órakor

francia-német-olasz film 131 perc (1965)

Federico Fellini a XX. század olasz filmművészetének legfontosabb alakja. Filmjei mindig komoly témáról szólnak, de mindig érdekesen, elbűvölően, varázslatosan.
A Júlia és a szellemek egy jómódban, de súlyos lelki kötöttségek között élő asszonyról szól, aki félelmetes gyerekkori emlékeitől és nyomasztó képzelgéseitől akar megszabadulni, hogy végre nekiinduljon örömmel és boldogan élni. (Somhegyi Béla)

Dr. Bagdy Emőke pszichológus előadása az Örömről

2013. június 20.

Dr. Bagdy Emőke pszichológus, egyetemi tanár tartott előadást az örömről a Pedagógusok és Nevelők továbbképzése keretében.

Filmklub - Keleti nyugalom - Marigold Hotel

Filmklub Keleti nyugalom - Marigold Hotel

2013. május 31., péntek 18 órakor

Somhegyi Béla filmrendező vezetésével a Keleti nyugalom - Marigold Hotel (The Best Exotic Marigold Hotel) című filmet nézhettük meg és beszélhettük meg közösen.

A film rendezője: John Madden
(színes, feliratos, angol vígjáték, 124 perc, 2011)

"Különleges mondanivaló, nagyszerű színészek, könnyes-nevetős helyzetek, furcsa sorsok és nem várt fordulatok: ezt nyújtja nekünk ez az angol film, éppen elég kérdést felvetve, amelyre közösen kell megtalálnunk a feleletet." (Somhegyi Béla)

Baráth András zongorakoncertje

Baráth András zongorakoncertje

Orosz romantikusok zongorán

2013. május 15., szerda 19:30
Nádor Terem, Budapest, 1146 Ajtósi Dürer sor 39.

Műsor

Teológiai Fórum

2013. május 5.

Teológiai Fórumunk keretében Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Párbeszéd főtitkára tartott előadást a 7 noéi törvényről

Ökogyülekezeti Konferencia 2013. április 27.

„Az ember nyomorúsága, hogy olyan akar lenni, mint az Isten" (F. J.)

Az április 27-én megrendezett konferencia keretében hangzott el Karsay Eszter előadása, melyben mai technikai civilizációnknak a Teremtett világhoz fűződő viszonyát vizsgálta:

„Az Isten szabadságot adott az embernek, és az ember el is ronthatja azt, amit Isten teremtett,
- és ez természetes".

Milyen felelősséggel tartozunk hát a minket körülvevő világ sorsáért?

További részletek az Ökogyülekezeti Konferenciáról: reformatus.hu

Filmklub Sörgyári capriccio

2013. április 26., péntek este 6 órakor

(színes, magyarul beszélő, csehszlovák vígjáték, 94 perc, 1980)

Írta: Bohumil Hrabal, rendezte: Jirí Menzel

A címben szereplő zenei szakkifejezés, capriccio, azt jelenti: szeszélyes, csapongó, kötetlen. A film éppen ilyen. Igazi személyes életanyagból írta az író, Bohumil Hrabal, fantasztikus színészekkel játszatta el a rendező, Jirí Menzel. Hihetetlen emberszeretet sugárzik belőle, és ezt hazavihető ajándékként kapjuk az alkotóktól.

A film mozi élményű kivetítése után beszélgetés Somhegyi Béla filmrendező vezetésével